2015. május 16., szombat

Képesek vagyunk szeretni?

Olyan könnyen használjuk ezt a szót sok értelmében és néha már oly elcsépelt, hogy valódi érzelem nem is kötődik hozzá. 

Elgondolkoztunk valaha is azon, hogy mit jelent a szeretet, a szerelem? Tudjuk egyáltalán?





A piros szívek, az ajándékok, az aggódó anyai féltés, vagy esetleg a birtokló rajongás esetlag maró féltékenység, irigység belefér a szeretetbe? A negatív testi érzések hogyan kapcsolódhatnak a szeretethez?

Vagy a szeretet egy pozitív érzelem és csak akkor szeretek, ha örömet okozok szerettem tárgyának? - vagy esetleg érdemes még távolabbról tekinteni, és a szeretet az, ha felemelek valakit, ha maradandóan jobbá teszem őt, segítem fejlődésében, és ezért néha kénytelen vagyok bántani, akár szavakkal vagy tettekkel? - Vagy más értelemben, akkor szeretem ha meghagyom teljes szabadságában és csak távolról szeretem?

Az elsőt inkább kedvességnek hívom, a második támogatás, vagy bajtársiasság, a harmadik pedig tisztelet, vagy alázat. Mégis modhatjuk, hogy a szeretet egyik sem, és akár mindegyik lehet, mert egészen más és még sokkal több. 

Ennek igazsága mindig az adott tudatszintektől függ, melyekhez fejlődésünk során épp kapcsolódunk. 

A szeretet egy állapot, - amikor az érzelmeimet, a gondolataimat és az akaratomat együtt és egyensúlyban tartva, képes vagyok létrehozni magamban egy erőt, a szeretetet. Ha erre képes vagyok, áldást hozok a földre, mindenkire.

Amióta írott történelmet ismerünk az ősi hagyományok is írnak erről, de főleg az akkori korok szimbólumaiban és jelképeiben, és sajnos ezek legtöbbje a mai hétköznapi embereknek elég rejtélyesek.


Melyek ezek? 

1. Az atlantisziak állatszimbólumokban említették : a Bika, az Oroszlán és a Sas, akiket az Ember énje által harmonizál és így születik meg a bikalábú, oroszlántestű, sasszárnyú és emberarcú Szfinx. A szfinx eleme az éter, az életenergia, mely a 4 alapelem egyensúlyának áramlásából születik. Itt még ismert volt, hogy az Ember a negyedik elem. 

2. A magyar hagyomány is beépítette tudásába a Szarvas, a Párduc, és a Sólyom állatszimbólumokkal, majd később az Atya, Anya és Fiú szibólumrendszerével. Természetesen az is ismert volt számukra, hogy az ember képes egyesíteni ezen erőket. Majd az idő teltével eltorzult ez a tudás, és szépen lassan feledésbe is merült.

Pedig ezek a fő minőségek jellemzik ma is a földi létet, és az Ember feladata itt is tükröződik: 
  • harmonizálni az test - étertest - asztráltest hármasát, az én által, másképp:
  • harmonizálni, a föld - tűz - levegő hármasát a víz által, másképp: 
  • harmonizálni az akarat - érzelem - gondolkodás hármasát az értelem, a tudatos én által.
3. Az alkímia olvasatában is az akarat, az érzelem és a gondolkodás képezi az Ember belső lényét, a szeretet mindennek a szubsztanciáját - folyékony arany, bölcsek köve stb. A fizikai világ, az Ember pedig a Szent Grál, melyben ez az "alkímia" megvalósul.

4. A kvantumfizika szintjén, amikor kialakul az egyensúly a három energiaminőség között - a duális erők kiegyensúlyozódnak, és a női és a férfi energiák ellentétes irányú forgása és a középen aktiválódó fény által - az egész rendszer elkezd forogni, és ekkor jön létre a szeretet, mint negyedik energia. Valójában ez a folyamat a TEREMTÉS.

5. A mai spirituális nézet ezt a tökéletes állapotot leginkább megvilágosodásként ismeri.




Láthatjuk, hogy ahány világkép, annyi értelmezés lehetséges. 

És igen, köze van a szívhez is, mert ez az egyensúly testünk energetikai közepén a szívcsakrában valósulhat meg. Hogyan? 

Az alatta lévő három energiaközpontot (csakrát), ami a látható fizikai síkhoz kapcsolódik és a felette lévő három energiaközpontot (csakrát), ami a láthatatlan fizikai síkhoz kapcsolódik egyensúlyba hozzuk. Hogyan?

Kitisztítjuk önmagunkból a negatív energiákat, minden szinten - testi, energetikai, tudatos és  tudattalan szinten is… Hogyan?

Ki ahogyan tudja, mert számtalan út és lehetőség adott világunkban. 

Maga az a tény, hogy tudjuk mit akarunk és szeretnénk, - vagyis szívből vágyunk rá, - éppen elég, és meghozza a lehető legjobb megoldásokat is a számunkra.

Lehet, hogy ezért mondják, hogy a föld a szeretet bolygója?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése